matrica

ha nem hagynál el percenként, talán boldog lennék
köszönöm, jobb a hazugság
itt most csak egy egyed ül

harapás

a porcukros matériát a nedves zuhatag váltotta fel
mit akar mit akar mit akar mit akar mit akar. mit takar
mit akarok mit akarok mit akarok. mit takarok
semmi másra nem kell figyelni, tépd fel a zongorádat

simogasd meg
egyelőre legyél hozzá kedves, újra itt van
látod, kezdi. csak te látod, csak te, csak... te
nézzed, hogy csinálja újra, nézzed, hogy keveri a fagyba a borzalmas tavaszokat
mindenki veled van
úgyis megfojtod csak hagy elrohadni

hide and seek

néma macskalépteit hagyta csak nyomként, közben csendben volt a mosoly az arcán, mert tudta, hogy beleszeretett a hóesésbe

szia

ki lenne aki árt az egészségemnek,
kit látsz máson keresztül?
énekel az erőszak, most igazán csendes és halvány - valld be, hogy szeretjük
kezdődő napok csintalansága, forog pörög az emlékezetem
ki vagyok most neked kivagyok
most jó lenne úgy sétálni, szedni a lábam, kedves dolgokon mosolyogni magamban
de még sosem volt ilyen betonban a lábam
eltört lényegek között szól az a fajta zene, tudod
menjünk le, most menjünk le és csak hagyjuk -ez itt az-
a coca cola nem adja meg azt az igazságot amit én élvezek
most más jöjjön mellém, találjunk ki valami kicsi gonoszat, érezni kell

imádom azt az érzést, amint szétesik
lassan állok le, de gyorsan pörgök fel

sosem rosszkor, sosem rosszul
ez az én meggyalázott mosolyom
a szeretetem a terem alakja
és az arcom, az arcom, az arcom, az arcom

énidőm

timeless;
love is a cure.
a promise, still so pure.
rise like the tide,
no need to hide.
fearless,
just like before;

oh, here we go
they're all waiting for a cure.

breathe in and let go
i've seen how you crawl
flicker and hover
still changing colors
but nothing can break this calm.

barát

melyikünk üvölt nagyobbat? mikor szorítasz meg annyira, hogy fájjon?
én gyorsabban futok, érj utol, ha tudsz
gyere ide, örökké élünk, akkor is ha idegenek leszünk és kimódoltan fogunk sétálni
de néha rádfújom majd a füstöt, ha eszembe jut

<3

'van egy történet, amit el szokott mesélni néha, hogy mikor a paddingtoni állomásról oxfordba megy vonattal, találkozott egy fényképésszel, aki majdnem teljesen vak volt. sötét napszemüveget viselt, és azt mondta, hogy tíz éve tette tönkre a retináját, amikor az antarktiszra utazott. az öltönye tökéletesen ki volt vasalva, a fényképezőgépét az ölében tartotta. azt mondta, már másképp látja a világot, de ez nem feltétlenül baj. megkérdezte, hogy lefényképezheti-e anyámat. mikor felemelte a gépet és belenézett, anyám megkérdezte, mit lát. - amit mindig - felelte. - vagyis? - homályt - felelte. - akkor miért csinálja? - kérdezte anyám. - hátha egyszer meggyógyul a szemem - felelte. hogy tudjam, mi mindent láttam.'

pálinkákkal fűtve gunyorosan nézte az autókat,
füstös estéje nyomán suhant a sötét utcákban,
de ha kedves lennél hozzá, megölelne.

addig meg csak gondolkodj, miért szomorú a szemed

hangtalan óramutatók

néha csak azt látjuk, amit látni szeretnénk, színes szemünk vetít olyan szép képet
képeket párnákkal kitömött ágyakról, képeket rólad és rólam, miért?
fogd meg, ma este puha a bőrünk, nézd meg az ujjaink is látnak, most minden lehetséges. most simogathatod a hajam, most csak karistolhatnám a hátad, most csak kanalazhatnánk együtt színes gyümölcslevest. te mit szeretnél látni?
már csak üvegen keresztül nézhetjük egymást, rakd oda a kezed én is oda teszem, gyere nevess a szemembe.

sütemény

nagy esernyő alatt csak a lába nem volt biztonságban,
de élvezte ezt a játékot a macskakövön,
eresz alatt szívta el gondosan sodort, erős cigarettáját, otthon ráérősen fűzte ki cipőjét.
elolvasta a napi hírlapot, megitta a kávéját, és csak élvezte, hogy lágyan kopog az eső, vasárnap van és a várban lakik.

tinta

papír reggeleken zörögve kel ki az ágyból, már ősz van
papírutcákat járva türkizkékre színezett papírbuszokra száll fel, nem érti miért néznek rá csúnyán mikor issza a papírkávéját. de azért elszívna egy papírcigarettát mellé.
kicsit fázik a papírkabátjában, mert álmos még, a papírvonat lassan repíti messzire.
otthon hagyta a papírcelluxot megint, mi lesz ha elszakad, megint?
sárgára festett papírlevegőből szeret nagyokat szívni, papírtüdeje mindig hálás a reggeli desszertért, nem hiába visel sokat, igazán jóban vannak már.
papírhaját cirógatja a mindig udvarias papírszél, sosem rontaná el a frizuráját. szeret a nap valódi kezdete előtt kijárni erre a papírmezőre, kicsit feküdni még a játékok előtt, amik aznap várnak rá. a papírmező is szereti őt, amikor ő hempereg rajta. a celofánvíz csak úgy fröcsög rá, játsszunk megint, jaj elázom, papírnap száríts meg gyorsan, papírdalokat énekel.
és aznap hajnalban nem is volt egyedül, majd kiugrott szapora kis papírszíve, miközben papírskorpiók harcoltak. ez már kellemes papírboldogság.

én nem vagyok két ember
sokszor egynek is kevés vagyok,
nem tudok több lenni.

illatos hajjal sem
és megfagy tőled a lábam

a legjobb nagypapa

koszos, sírós égbolt alatt
milyen lehet a nap? nincs.

a mocskos, csalódott égbolt felett
milyenek lehetnek az angyalok? nincsenek.

annyi ideig tanítottál erre, persze csak napsárga, meleg szobákban, ahol kicsit sem hittem neked. meleg mosolyok, meleg kakaók és palacsinták. mindig omlott a vakolat, de nem számított, sosem.
lapok zörgése és madarak tárgyalása zavarta csak az egységemet, te hagytál engem.
mosolyogtál, amikor mindent összefestettem, leszidtál, amikor hazudtam.
nem féltél megszeretni, akkor még én sem féltem, órákig ültem az öledbe és diktáltam a meséimet. szakértések és darázsfészek, omló fészerben langyos teák. mit hozott ma a duna?

csak neked kellett volna hinnem.

kormos

kedves családok ablakai alatt
száll a szemünkbe a füst, szeretem.
kedves ablakok fényei alatt
csúszik ami buborékos, finom, szeretem.
kedves megállók sötétjében
évek óta fogjuk egymás kezét, szeretem.
kedves kis pillantások keresztezése
fogad még drágább kicsi mosolyokat, mások nem látják, évek óta, szeretem.
kedves dolgok darabjai mellett
bármikor nevetünk, mennyit nem nevettünk, szeretem.

de ha a te szemedbe száll a füst, nem szeretem, inkább lenyelném.
de ha neked nem csúszna, legyen nekünk, lehet nekem.
de ha nem tetszenek a titkaim, megtartom a tieidet.
de ha nem nézel rám, én mosolygok rád.
de ha nem együtt nevetünk, úgyis együtt fogunk.

és nem csak bármit, akármikor.

reflex

ha számítana jó lenne,
ha fontos lenne...
hogy megfognád a kezem, hogy legyünk
minden én és minden te.


(éjjel álmomban melletted sikítok,
torkomra fagyott a csend)



csendben törj.

a.d.94.

sokat sétáltál mellettem csupasz lábbal
játékos harmatokat kívántál nekem
én csak csendben sétáltam, nem gondoltam arra, hogy kívánsz
hogy mit kívánsz és kinek kívánsz, egyszerűen néztem az eget.
habokban láttam a meséket és csíkokban a királylány
törte el a bokáját, de a fák teteje mindig kellemesebb.
közelebb van az olyan víz, amit szerettem, ami áztat, ami nem a kívánt nedv,
közelebb volt minden csapás is, melyekhez vonzódni fogok mindig is,
hiába kented el az arcomon a piros festéket, csaltál, volt nálad cukor.
mindig csak addig örültem, hogy nincs a zsebemben semmi
amíg nem láttam a sárga fényben zuhanó lepkéket, gyere, megsimogatlak.
hidd el, nem akartalak megrúgni, nem látok a nehéz víz alá,
sajnálom, hogy mindened ragad, nézd nekem is, együtt koszosnak lenni jobb.
nézd, együtt meg sem ismerjük egymást.

neon

erős parfümök csábították
(becsapás)
ingatag fények hívogatták
(szerelem)
karcos hangok simogatták
(torokszorítás)
izmos karok sürgették
(elbénulás)
mit csinált volna? elkábult és hagyta magát, legyen, ma este lábaival rugdossa a várost. voltak dolgok, amik ittak vele, voltak dolgok amik beszéltek hozzá, voltak dolgok, amiknek válaszolt. de tudta, hogy a sarkában acél van, a dolgok hazudnak és hogy szeretné levenni a pulóverét, mert olyan meleg van. (minden magán kívül.) minden taxit leintett, minden sofőrt kinevetett és észrevette, hogy a dolgok magányosak. kicsit sem voltak már illatosak, fakón, csöndben várták a napfényt, hogy elbújjanak (ma sem sikerült). ő próbált néhány nedves dologgal beszélgetni, mert úgy hallotta nekik van lelkük, de minden egyre halványabb lett. aztán csak ült és forgott, sajnálta ezeket, megadta volna magát, de már hiába. vannak dolgok, amiken nem lehet segíteni.

ezek után mindig zaklatottan feküdt mellettem,
sokáig keresett színeket a sarokban.

fekete fehér igen nem

hideg. meleg;
rideg fák, kihűlt kávék, annyiszor mondtam neki, hogy tizenegy előtt ne olvasson újságot.

annyiszor mondta nekem, hogy eljön értem
hogy értem jön el,
értem el fog jönni,
annyiszor mondta nekem, hogy tizenegy előtt nem jön el, értem nem, nem fog jönni. nem értem.

sokszor vártam mosolyogva és meleg, friss ruhákban
finom illatok terjengtek a házban, meleg illatok voltak, mert tudtam, hogy szereti, délután.
sokszor vártam már, hogy most ne csalódjak, most szeressen és menjünk játszani,
nem baj hogy a sütemény hideg, az illatok hidegek (nem szerették már), a ruhám már gyűrött,
de neki sok dolga volt és sok újsága, és koszos volt az üveg, nem látta, hogy integetek.

itt vagyok, hideg minden.

gyújts

ha egyedül állok a sötétben, csak a fejemben villannak a fények.
képeket villantó, hideg és olykor meleg fények.

engem most csak a közeli utcalámpa nevet ki.
rád most egy messzi, kacér fény kacsintgat.
sietnem kell, erős fénybe szállok fel, inkább le is ülök, mert egyedül vagyok.
neked nem kell sietned, megnyugtató fény simogat és nem tudom, hogy vagy.
koszos fénybe értem, elegem van és nem mondok semmit, csak hagyom, vakítson.
vakít nálad is - előtted, vagy mögötted, ezt nem tudom. nem tudom, mit nem látsz.
ismert lámpák alatt fekszem. üres.
már csak elképzellek, milyen kedvenc fényemben lennél.
de még mindig egyedül állok a sötétben
és bárcsak te is ebben a sötétben állnál még mindig.

2007 november 18

vasárnap.
olyan nyugodt. fehér. csöndes. gyertyafény. kacaj. húsleves. kandallóban ropogó tűz, a füst maró szaga. olyan szép a szemed.
- ne kapcsold ki légyszi.
- itt hagyom neked.
- köszönöm. szeretlek.
engedd el magad. nem kell kiöltözni. majd holnap megmosod a hajad. olvass. olvasd ki a világ összes könyvét. ülj le hozzánk. van hely, adok párnát. melyiket kéred? válassz nyugodtan. fejts keresztrejtvényt. menj el. menj el. menj el.
menj ki a szobából. menj ki a házból. menj el a közelünkből. menj el. menj el.
menj el és üvölts. menj el és ugrálj. sikítva toporzékolj. sírj, engedd hadd folyjanak a könnyeid. nyelved hegyével érd el a sós kis folyót az arcodon. sikerült? menj el.
messze van, gyalog talán egy óra. sétálj a városban és csodálkozz, hogy a villamos tényleg csilingel, nem csak a versekben. sétálj, nyisd ki a szemed. használd is valamire - láss. megnyugodtál. dobálj meg egy szobrot hógolyóval. ha jól esik. menj el.
ne mondd ezt. neked nem lehet elmondani semmit. benned nem lehet bízni. hallgass rám, hallgass ránk. mi jót akarunk neked. kiszakítalak görcsösen fullasztó karmai közül. menj el.
holnap kezdődik minden elölről, ma tiszta lehetsz. használd ki. egy hétig nem lesz rá lehetőséged. elengedheted magad. de készülj fel, fogy az időd, órák múlva indul a cirkusz. a valós attrakció. visszazökkensz hamar, ne félj.
csak kérlek, ne menj el. maradj itt velem. fogom a kezed és megsimogatom az arcod. bármit megteszek, csak maradj itt. velem. nem, ez az igazság. nem hazudok. ma vasárnap van. együtt ebédelünk. le is mehetünk.
- kikapcsoltad.
- ja. bocsánat.
ne menj el. maradj itt velem. maradj. velem.

2007 december 9

gyönyörű volt, ahogy tanácstalanul álldogált a kasszánál. sötét volt az utcán, csak a mozireklámok fényei világították meg. nem tudta mit akar. a pénztáros kisasszony várakozva és elborzadva nézett rá. hívni akarta a felettesét. de csak nézte, nézte az üvegfal túloldán töprengő alakot. nem tudta eldönteni, hogy most fél-e vagy csak élvezi a helyzetet.
az alak. tudta, hogy tovább merészkedett a kelleténél. hogy emberek közt van. hogy itt neki valójában semmi keresnivalója nincs. rádöbbent, hogy nem érti a világot. túl nagy. túl félelmetes. túl sok szempár mered rá. visszakozni akart a saját életébe, de nem tudott. nagyon távol volt minden eddiginél. rájött, hogy csúnya. hogy visszataszító. hogy nem szeretik az emberek.
a szőke lány a kis bódéban már sírt. nem sikított. csak halkan peregtek a könnyei. annyira sajnálta ezt a szerencsétlen teremtményt. de nem tett semmit.
az alak is visszakozott. behúzta a farkát és három lábán sántítva eloldalgott. valami kell. valami kell, hogy a földön maradjon. ez az este megváltoztatott mindent. megállt, leült. oldalra billentette a fejét és fülelt. hátha hall valami bíztatót. ami ötletet ad. ült és hallgatott. sokáig.
ebben a világban nem történik semmi bíztató? semmi reményt adó?
tovább ment, de elfáradt. idős volt már. tudta, hogy vérzik és nem bírja már sokáig. menni, menni tovább. fázott, ezért ledobta a kabátját. most már még jobban fázott. remegett. legalább érzett. észre sem vette fájdalmaitól, de nagyon sokat haladt közben. egyre több ember vette körül. igen körülvették. körülállták. mutogattak rá. miért nincs rajta kabát? ruha? miért meztelen? miért nincs rajta szájkosár? a gyerekek szemeit eltakarták gondos és előrelátó szüleik. így is nehéz velük. nem kellenek lidérces éjszakák.
a teremtmény zihált. körülnézett. már alig látott. homályos massza. sok-sok szempár. tűéles szemek. őt nézik. sikítások, üvöltések. valami közeleg. lassítva látta a mozdulatot. egy láb. egy bakancs. valaki belerúgott az oldalába. taps, dicsőítő szavak. ingatag lábai végleg felmondták a szolgálatot. a hátán feküdt. egyre hevesebben zihált. egyre nehezebben kapott levegőt. tudta, hogy eltört a gerince. tudta, hogy senkit nem érdekel. nem is számított.
elfordította a fejét. egy kislány őt nézte. a szülei kiabáltak vele. a kislány mosolygott. rá. rámosolygott. közelebb ment a fekvő testhez. megfogta egyik kezét. a teremtmény boldog volt. és meghatott.
és egy perccel később halott.
ilyenek az emberek.
és ilyenek a teremtmények.

test

egyikük nyakán már csak a sötét csorog.

hova

csináljál nyarat
magadnak
keverj össze mindenkit
magadnak
legyen rossz kedved, ha akarod
magadnak
és jó kedved lesz
csak magadnak
csináld jól a barátaiddal
magadnak
számíts magadra - magadnak.

boris vian - tajtékos napok
capote - álom luxuskivitelben, fűhárfa, gyerekek születésnapi díszben
mario vargas llosa - kölykök

nekem.

csak túl nagy a szád - nem tudsz beszélni
most túl szép a szemed - nem látsz
tegnap még csengett a füled és - nem élsz.

görnyedt háttal most szabadon forognál.

csak túl hegyes a szemöldököd - pedig nem is kérdezel
most túl görcsös a kezed - pedig nem érnék hozzá
holnap meg majd reszket a hajad - csak tudja, mi vár rád.

túlméretezett pólóban és meztelen lábakkal
olyan sokáig néznélek... még el nem alszol
gyönyörű báli ruhákat képzelnék magunkra és rengetegszer forognánk
hideg földön feküdve magányt kívánva érezném, hogy vannak az ajtón kívül és kell. aki már ismerős.
sötét és borongós szemekkel néznélek sokáig, míg meg nem érted
hogy ha megszorítják a kezem én boldog leszek, csak nem szabad, hogy szeressenek.

míg el nem alszol sokat gondolnék a tőled teljesen független fényesen csilingelő dolgokra és
egymásba vetett hiteken szomorodnék el, mert mindenki magában bízik;
sánta kutyákat fogadnék be, ezreket, csak érezném, hogy lehet bennem bízni.
annyira nincs mit megbeszélni, mint máskor, csak sajnáljuk.
előfordulhat, hogy mást földelnek el, félreértések léteznek
praktikus ételek magunkba tömése közben mások jönnek rá, hogy szétesik az életünk
védtelen nagyonkicsi emberek szenvednek túl korán a nagyok miatt, de én csak néznélek, míg el nem alszol.

nézhetnélek, ha lennél
de megint csak én vagyok.

- egy sorban, szorosan, mosolyogva és láttatva a hazugságokat. mit meg nem tesz az ember, hogy szeressék? pedig nem is kéne tenni semmit, csak magadat adni. nem azt akarom szeretni, akit eljátszol, nem azt akarom szeretni, aki lehetnél, hanem téged akarlak szeretni.
- nem mondasz igazat. vagy ha igen, mögötte és mélyebben.
- teljesen mindegy, hányszor gyújtasz rá, és hogy hova mutogatsz közben.

legendája

keresett
de nem várták
kesergett
megtalálták

nem tudta
mit keres
nem tudta
mit talált

azt tudta
most egyedül
és hogy a világ
csak kígyó.

legszebb vasárnap. egyben a legundorítóbb. villanó lencsék nem taglóznak bele a földbe. nem érzem az olcsó sült olaj szagát, és nem mállik a vakolat a fordulóban. de valahogy túl kell élni.
jó játék, csináltam magamnak egy újat. új vasárnap.
simogató meleg, a tüdőm megfagy tőle.

annyira büszke lennék rád.
vicces, hogy miket nem vetet fel veled az a tavasz, ami most fog jönni. fogalmunk sincsen róla, hogy hol leszünk, de kifejezetten nagy mosolyok vannak festve az arcunkra. tiszta sárga minden.
te mindigis gyorsabb voltál. olyan viccesen vagyunk esetlenek néha, és legtöbbször olyan édesen szürke a külvilág, szeretem magunkat kívülről nézni.
műleveseket gyűrünk bele magunkba, és öntudatlanul omlunk a medencédbe. kamumedence.
annyira sok kétesélyes balkanyarba érkeztünk már meg. nem is kevés év alatt.
most mondjuk többezer kilométer sem tud megzavarni abban, hogy biztos legyek. teljesen tengersós illatok játszanak veled. én egészen egyenesen arányosan szürkülök a lámpafényben. de ha egy centire leszel tőlem teljesen ugyanígy lesz minden más.
és határozottan imádom a térdedet meg a kis csontunkat is. és akármennyi porcelán törik is pici darabokra, mindig kapható vagyok veled térdelni a nagyon koszos földben.

*memory of the one
who lived inside my skin*

annyira igazuk van és tényleg nincsen értelme.
ez olyan, mintha az összes fogadat kihúznák.
érzem a kórházszagot, érzem a műbőr fogorvosi szék szagát.
napfényt villantó fémek.

megbeszéltem ma a nappal, hogy hagyjon békén. nem akart beleegyezni, de odébb raktam a sugarait, simogassa csak a kutyámat. most csak a szürke felhőkkel tudnék beszélni. nem izgat különösebben.

az ablak kifolyt és rámfagyott, leláncolt ágy-börtönömbe. a torkomat egy felbőszült oroszlán karmolássza, semmivel nem tudom megnyugtatni. fáj már. a hangszóróból ömlő zene csak nyomja össze a falakat, néhol már egészen domború.
hóvihar zúg a szobámban, nagyon hangos, fáj tőle a fejem. fáj már.

és nincsen nálam több gyógyszer. amitől újra tavasz lesz és az ágy-börtönöm is édes pillanatokat oszt meg velem; nem tudok elsüllyedni a manipulált öntudatlanságba, nem tudok beállni.
keresed a sajátodat...

és el ne felejtsem; vár a nagyváros
a forgatag
a világ
a művészet
minden ami érdekel
és mindenki aki nem.
vár vár vár vár berlin rám vár, hiányzom neki, rég találkoztunk.

ha tudná, hogy hiányzik.

nem tudom, neked mi a szép. nem tudom nekem mi a jó.
a csúnya jó és érdekes, a szép tiszteletreméltó és unalmas. nekem. érdekes, hogy mozgássérült embereket táncoltatnak a színpadon és azt mondják rá, hogy ez a groteszk művészet? nekem érdekes, szerintem egyelőre művészet. végre nem az esélyegyenlőség, hanem a kimondott különbségek. 1hónap múlva többet tudok, addig csak sikoltó csöndben nézelődök.

és ma boldog szülinapot! neki.

unalmasan magukba froduló körmondataim eredménye és összes viccük megfejtése is csak ennyi lenne, hogy nem tudom miért csinálom ezt, nem tudom miért csinálják ezt velem.
hosszú korok és tajtékos napok forgatása mit sem segít. ezt nem nekem találták ki, én tudok lélegezni a vízben, kellemesen simogat, itt fenn sok és karistol.

i can't remember when it was good
moments of happiness elude
maybe i just misunderstood

all of the love we left behind
watching the flash backs intertwine
memories i will never find

so i'll love whatever you become
and forget the reckless things we've done
i think our lives have just begun

and i'll feel my world crumbling,
and i'll I feel my life crumbling
and feel my soul crumbling away
and falling away,
falling away with you.

staying awake to chase a dream
tasting the air you're breathing in
i hope i won't forget a thing

promise to hold you close and pray
watching the fantasies decay
nothing will ever stay the same

and all of the love we threw away
and all of the hopes we've cherished fade
making the same mistakes again.

bassza meg a világ;

"fiam maga kifogta Dél-Amerikát, egy ilyen kis lánnyal csupa derű a világ..."

hát mit csinálok én?
miért?
hogy?

és körülvesz és hideg és határozottan nem világos, és a halál kéjesen nyalogat, de ilyenkor kell összeszorítani a szádat. miért nem lehet ennyi tiszteletet erőltetni magunkra? ez az utolsó útja, a legutolsó, biztos fájó, hogy egy dzsungel mélyére vezet, de rá kell dobnod azt a követ.
én szorítottam. nagyon próbáltam. de így is elért.
senki ne merjen bólogatni!

annyira nem jön semmi víz, semmi nedv.

aranyozott kilincsek és fehérre mázolt ajtók.
nehéz, sokat látott függönyök és bölcs porcelánalátétek.
csillogó g betű és csilingelő vizespohár. márványasztal és gyógycipő.
magas fények, és rendkívül alacsony bársonyok. suhanó sárga villamos, és egy régi világ illata... egy egy újabb régi világ édes öröme. lassú zongoraszó, könnyed dohány.

erre nem szabad várni.

betörés és szabadság; kitörés és terasz. 197, 1850, 2500.
nyitott mellkasom; vicsorgó szögesdrót, csorgó fény a nyakadon.

csak a rohangálás, mint egy őrült a tükörpalotabörtönben.


körbe-körbe.

roncsállapot.
nagyon nagyon és annyira egyedül.
velem senki nem suhant át kerekeken a napfénybe. nem is baj.
de most valaki, valamit. egy kicsit. most. kell.

érzelemmentesen.
most jó. a portás ugyanannyi mint más.
ő lehet a legjobb barátom.
egyszerű és könnyek is csak véletlenül folynak.
ha megfeledkezem egy kicsit arról, hogy már nem tudok szeretni.

nem akartam, hogy így legyen.
túl korán van még.
de most. undorodom a szeretettől.

automata.

nyílt fényes szemek

üresen fehér vagy. mindenki azt hiszi, hogy tiszta vagy. hogy jó. hogy igaz. mert fehér. könnyen becsapja őket a vakító és gyors ámulat, máris előtted térdelnek.

csak én látok át rajtad?

én látom a mocskodat, nincs is benned semmi szép. semmi fehér, semmi tiszta. persze az én nyakamat szorongatják érdes ujjaid. én nézhetlek. csak figyellek.

miért van nyitva a szájuk?

tündökölsz az éjszakában. ragyogó nappalokat rondítasz tele magaddal és nem is félsz. én félek helyetted, mert az én bőrömre megy a játék, ehhez mindig is értettél. szorításod is enyhül, de ne simogass. ne érj hozzám, nem akarlak, érezlek, a szememet sem tudom becsukni.

mire vársz? és ők mit várnak?

olyan éles. csillog. most ezzel támadsz nekem... persze ehhez igazán értesz. felnézek rád mert muszáj. és most értem csak meg igazán. hogy te nem mersz a szemembe nézni. mert te félsz tőlem. sokkal jobban mint én tőled. most izzadsz és remeg a kezed. hallom, ahogy zihálsz. pedig próbálod rejtegetni. te sem tudod miért. egy percre megfordul a fejedben, hogy ezt azért mégsem kéne. robogó, nyaralás, ősz. eluralkodik rajtad a pánik.

csak azért mert én szeretlek. mert csak én szeretlek igazán.
és csak azért, mert te engem szeretsz.

egy pillanat, belenézel, nem nagy, de határozott mozdulat, szakad a bőröm, folyik ki belőlem az élet.
nem lepődök meg, mindent tudok, mert sírsz. te gyenge.
én nyertem.

átváltozás&lamour

törik a pillanat.
elhagyatottan vergődik a hátán.
az alma is belerohad.
a szerencse játszott vele.
a pusztaság teperte le.
mert hatalmas erőt adott neki.
nem szabad. ma kell.
tudja, hogy visszaél vele.
megkötötte a kezét és zsugorodik.
hegedűszó ütemére trappol a fekete.
jeges tűhegyek.
kénköves pokol.
karcol, karcol, karcolj.
idióta nagyúr.

tudod, hogy szenvedned kell.
harapós, hideg téli éjszaka. hárman vannak.
sosem volt még ilyen édes a tökéletesbe belebukni.
az ízek miatt? a gyorsaság? vagy csak a messzi, megfoghatatlan kapocs?
félhomályban sem egyszerű.
ha már is ott van, nehéz.
ha nincsen ott más...
egyszer találtuk meg. egy hosszú.
hosszú, hideg téli éjszakán. egy kibontakozó, akármit hozó hajnalon.
megtudtam, amit akartam.
amit reméltem.
most semmit sem tudok.
én ismerlek a legjobban.
nem értelek.
a sziréna gyors. elsuhan. alattunk a város.
biztos, és még sosem volt ilyen jó.
olyan biztonságos, hogy egy kicsit belehalok.
mit? miért? mikor. most?
és holnap?
rögtön nem érdekes. télen még sosem volt ilyen forró a nyár.
nem kell félni tőle. kívülről nézem, ahogy ketten beszélgetnek. tükörkép.
eltört, nem is érti.
pedig nem véletlen.
körbenéztél, mindent láttál, még sosem volt ennyi titok előttem.
ne hagyjatok dönteni.
most jöhet a lassítás.
csak karcolt emlékként maradjunk?
nem mosolyogsz, csak nevetsz.
megtalálod. rájössz.
nem nehéz kő lesz a zsebemben.
kavicsok és dekkek, a jogaim felsorolva.
ez is hasít. hogy így, most.
képes vagy rá. tisztelem.
megtudtam, és markolom a semmit.
megkaptam. és nincsenek képek.
nem lesz iskola.
olyan messzi. olyan kontrasztos és vad.
és holnap. holnap?
megszabadultam és hiányolom.
a leggörcsösebb állandóságom a szükség.
hazugság és simogatás, konzerv.
nekem kellett volna.
félbetört és megszakadt. tudjuk.
sosem változik és örökre megmarad.
miért csak a hidegben? miért csak ha csíp?
a gyilkos története melegben fogant.
de én csak azt hiszem, tudjuk, hogy régebben.
a sebesség. az a másik.
a sarki bolt izzik, tudod és elmondod. hát mi legyen most - tegyünk rá még? és nehezebb lesz. most így.
de ez még jobb. nekem is olyan érzés.
rémisztő, hogy megértem a harmadikat, aki még mindig ott van. és most is. és emiatt neked most sem.
csak a tompa fejfájás. csak a nyolc év.
neked ez egyenlő a felsőfokkal. olyan egyértelműen bonyolult.
tudom, hogy kell egy biztos pont. és annyira akarom, hogy most jól tudjam. hogy te sem csaltál. hogy te. hogy neked. de én.
ismét az ismert ismeretlenben toporogni - olyan ez, mint a drog. nem is kell elszakadni.
mozgásérzékelő lámpa, és nedves érzés.
őszinte kérdések, és megalázó válaszok.
kocka koccanása, bőrtok puffanása.
kimerültél és vágytál rá, és sosem fogod bevallani, mert rá sem fogsz jönni. látszik, hogy ray ban tehet róla.
szemeteskosárba csörrennek a sörösüvegek.

a portugál.

"a szabadság gyökerei bent lapulnak az emberi mélyben. örök probléma ez! vajon rossz helyen születtünk, vagy a többiek rosszak, unalmasak, s alkalmatlanok arra, hogy harmóniát hozzanak az életünkbe, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a valóság és az álom összeegyeztethetetlenek.
mindenki, térben és időben saját világának középpontja, mely pontból látja, érzékeli a többieket, köt szövetséget.
a hétfő, hétfő, a nyár, nyár, a kocsma - kocsma, s ez így lesz akkor is, ha elmúlik az élet, tehát a hétfő története a hétfői, a nyár csúcspontja a céllövölde, szabadsága a strand, a kocsma, a sör, a foci, az ismétlődő dialógok szegényes változatai... stb.
a hős a szabadság lehetőségével játszik, próbálgatja azt , leegyszerűsítve helyre, időre és személyekre. ez mindannyiunk örök sóvárgására emlékeztet, s mert ez a "játék" a szabadsággal - álmodozásunk, vagyis a művészet lényege."

jackie.

i've been washing the sand
with my salty tears
searching the shores these long years
and i walked the sea forevermore
till i find my jackie oooh.

álmokat csókoltam a válladra.
fájdalmakat néztél az arcomra.

így kergettük egymást, te mindig lefeküdtél a padlóra.
olyan hideg. melletted akartam lenni. de nekem így nem ment.
ezt tudtuk mindketten, te mégis hazugságokat kiabáltál a hajamba.
mellettem akartál lenni. évekig így kergettük egymást.
aztán én feküdtem a földön.
csak a táncoló kacsák tartottak velem. te már mással kapaszkodtál az erkélyen.

a rózsaszín az enyém.
a lila a tiéd.
komoly harcokat vívtunk a nagy fehérségben.
idegen nyelven beszéltek hozzánk.
de most. a hideg kövön fekszel. és én is.
de máshogy vagyunk egymás mellett. nem is vagyunk egymás mellett.
messze vagy.
és most. most kellünk igazán egymásnak.

micsoda?
nemértem. tényleg nem. ők többet tudnak, mint én?
csak nevetek. csak ámulok.

gyújtogat. neki jó. másoknak nem, mert elégnek.
a parancsnok hazudik. hogy nem süllyed el ez a hajó? hogy haladunk tovább? hiszen még a parancsnok is hazudik.
kedves, öreg és tiszteletreméltó. elítélem, mert olyan mint én.
gyáva és vannak álmai. épített egy nagy várat. felfordul a gyomra.
mit építsek én? én nem éltem meg bahiát.
periperi szikláin sem hazudtam még életet.
de mit akarok építeni? rövidtáv.
végignézi, ahogy elégnek. a másik küzd, mert legyőzték. ő a főnök. ő vezet. benne bízik mindenki. ott, ahol van ő a kapitány - övé a felelősség. és legyőzték. egy kisgyerek és az apja. érzelmek. család. a sajátja. fáj.
hibázik. mindenki hibázik. pont ő ne tenné?
ilyen nincs, inkább a bőr, amit kimart a só.
a sós tenger. labda, víz, nevetés. régi hullámok, elmúlt viharok, túlélt balesetek.
megmaradt, fájó, égő, mély sebek.
salvadorban is fájna. messze vagyok. miért? majd.
lógatja előtte a szívét. lengeti. a cérna mindjárt elszakad. a harmadik. ő utánakap. neki kell. tátott szájjal bámulja. aki lógatja. ő csak kacag. ez az ő szíve. szabadon játszhat vele. ezt nem kérhetik számon rajta. arra nem gondol, hogy így a harmadik szívével is játszik. azt is cérnán rángatja. de nem haragszom rá, nem tudok. az övé is ég.
csorog a víz, tükröződik a napfény, nézem, megbűvöl. sokadik gyufaszálam dobom a kékségbe. a víz több, körülöleli és megfosztja gyenge kis tüzeimet. csak nézek.
sokaság, nagyság, erő. a része akarok lenni.
de már mindketten csak részek vagyunk.

mi leszel? ha nagy leszel.
én is akartam fodrász lenni.
állatorvos. gyerekorvos.
agysebész. szívsebész.
évek, álmok, tervek. idő. vágyak.

és most van fél hónapom.
előttem van ez a könyv.
959 oldal.
mi leszel? ha nagy leszel.
nincsen időm de van egy álmom.
és olyan lehetetlen. és annyira szeretném.

szép.
odavagyok érte.

fehér. és világos. olyan tiszta.
mindenki rajong a tisztaságért.
letisztult. mocsok nélküli. igaz.

kicsi gyerek voltam és rendetlen.
mindent összepiszkoltam.
mérgesek voltak rám.

összeráncolta a szemöldökét. hangosan beszélt velem.
kiabált. én sírtam. minden forró volt.
sötét. lépcsőház. a szemeiben tükröződött a nyuszim.
minden forró.