üresen fehér vagy. mindenki azt hiszi, hogy tiszta vagy. hogy jó. hogy igaz. mert fehér. könnyen becsapja őket a vakító és gyors ámulat, máris előtted térdelnek.
csak én látok át rajtad?
én látom a mocskodat, nincs is benned semmi szép. semmi fehér, semmi tiszta. persze az én nyakamat szorongatják érdes ujjaid. én nézhetlek. csak figyellek.
miért van nyitva a szájuk?
tündökölsz az éjszakában. ragyogó nappalokat rondítasz tele magaddal és nem is félsz. én félek helyetted, mert az én bőrömre megy a játék, ehhez mindig is értettél. szorításod is enyhül, de ne simogass. ne érj hozzám, nem akarlak, érezlek, a szememet sem tudom becsukni.
mire vársz? és ők mit várnak?
olyan éles. csillog. most ezzel támadsz nekem... persze ehhez igazán értesz. felnézek rád mert muszáj. és most értem csak meg igazán. hogy te nem mersz a szemembe nézni. mert te félsz tőlem. sokkal jobban mint én tőled. most izzadsz és remeg a kezed. hallom, ahogy zihálsz. pedig próbálod rejtegetni. te sem tudod miért. egy percre megfordul a fejedben, hogy ezt azért mégsem kéne. robogó, nyaralás, ősz. eluralkodik rajtad a pánik.
csak azért mert én szeretlek. mert csak én szeretlek igazán.
és csak azért, mert te engem szeretsz.
egy pillanat, belenézel, nem nagy, de határozott mozdulat, szakad a bőröm, folyik ki belőlem az élet.
nem lepődök meg, mindent tudok, mert sírsz. te gyenge.
én nyertem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése