reflex

ha számítana jó lenne,
ha fontos lenne...
hogy megfognád a kezem, hogy legyünk
minden én és minden te.


(éjjel álmomban melletted sikítok,
torkomra fagyott a csend)



csendben törj.

a.d.94.

sokat sétáltál mellettem csupasz lábbal
játékos harmatokat kívántál nekem
én csak csendben sétáltam, nem gondoltam arra, hogy kívánsz
hogy mit kívánsz és kinek kívánsz, egyszerűen néztem az eget.
habokban láttam a meséket és csíkokban a királylány
törte el a bokáját, de a fák teteje mindig kellemesebb.
közelebb van az olyan víz, amit szerettem, ami áztat, ami nem a kívánt nedv,
közelebb volt minden csapás is, melyekhez vonzódni fogok mindig is,
hiába kented el az arcomon a piros festéket, csaltál, volt nálad cukor.
mindig csak addig örültem, hogy nincs a zsebemben semmi
amíg nem láttam a sárga fényben zuhanó lepkéket, gyere, megsimogatlak.
hidd el, nem akartalak megrúgni, nem látok a nehéz víz alá,
sajnálom, hogy mindened ragad, nézd nekem is, együtt koszosnak lenni jobb.
nézd, együtt meg sem ismerjük egymást.

neon

erős parfümök csábították
(becsapás)
ingatag fények hívogatták
(szerelem)
karcos hangok simogatták
(torokszorítás)
izmos karok sürgették
(elbénulás)
mit csinált volna? elkábult és hagyta magát, legyen, ma este lábaival rugdossa a várost. voltak dolgok, amik ittak vele, voltak dolgok amik beszéltek hozzá, voltak dolgok, amiknek válaszolt. de tudta, hogy a sarkában acél van, a dolgok hazudnak és hogy szeretné levenni a pulóverét, mert olyan meleg van. (minden magán kívül.) minden taxit leintett, minden sofőrt kinevetett és észrevette, hogy a dolgok magányosak. kicsit sem voltak már illatosak, fakón, csöndben várták a napfényt, hogy elbújjanak (ma sem sikerült). ő próbált néhány nedves dologgal beszélgetni, mert úgy hallotta nekik van lelkük, de minden egyre halványabb lett. aztán csak ült és forgott, sajnálta ezeket, megadta volna magát, de már hiába. vannak dolgok, amiken nem lehet segíteni.

ezek után mindig zaklatottan feküdt mellettem,
sokáig keresett színeket a sarokban.

fekete fehér igen nem

hideg. meleg;
rideg fák, kihűlt kávék, annyiszor mondtam neki, hogy tizenegy előtt ne olvasson újságot.

annyiszor mondta nekem, hogy eljön értem
hogy értem jön el,
értem el fog jönni,
annyiszor mondta nekem, hogy tizenegy előtt nem jön el, értem nem, nem fog jönni. nem értem.

sokszor vártam mosolyogva és meleg, friss ruhákban
finom illatok terjengtek a házban, meleg illatok voltak, mert tudtam, hogy szereti, délután.
sokszor vártam már, hogy most ne csalódjak, most szeressen és menjünk játszani,
nem baj hogy a sütemény hideg, az illatok hidegek (nem szerették már), a ruhám már gyűrött,
de neki sok dolga volt és sok újsága, és koszos volt az üveg, nem látta, hogy integetek.

itt vagyok, hideg minden.

gyújts

ha egyedül állok a sötétben, csak a fejemben villannak a fények.
képeket villantó, hideg és olykor meleg fények.

engem most csak a közeli utcalámpa nevet ki.
rád most egy messzi, kacér fény kacsintgat.
sietnem kell, erős fénybe szállok fel, inkább le is ülök, mert egyedül vagyok.
neked nem kell sietned, megnyugtató fény simogat és nem tudom, hogy vagy.
koszos fénybe értem, elegem van és nem mondok semmit, csak hagyom, vakítson.
vakít nálad is - előtted, vagy mögötted, ezt nem tudom. nem tudom, mit nem látsz.
ismert lámpák alatt fekszem. üres.
már csak elképzellek, milyen kedvenc fényemben lennél.
de még mindig egyedül állok a sötétben
és bárcsak te is ebben a sötétben állnál még mindig.

2007 november 18

vasárnap.
olyan nyugodt. fehér. csöndes. gyertyafény. kacaj. húsleves. kandallóban ropogó tűz, a füst maró szaga. olyan szép a szemed.
- ne kapcsold ki légyszi.
- itt hagyom neked.
- köszönöm. szeretlek.
engedd el magad. nem kell kiöltözni. majd holnap megmosod a hajad. olvass. olvasd ki a világ összes könyvét. ülj le hozzánk. van hely, adok párnát. melyiket kéred? válassz nyugodtan. fejts keresztrejtvényt. menj el. menj el. menj el.
menj ki a szobából. menj ki a házból. menj el a közelünkből. menj el. menj el.
menj el és üvölts. menj el és ugrálj. sikítva toporzékolj. sírj, engedd hadd folyjanak a könnyeid. nyelved hegyével érd el a sós kis folyót az arcodon. sikerült? menj el.
messze van, gyalog talán egy óra. sétálj a városban és csodálkozz, hogy a villamos tényleg csilingel, nem csak a versekben. sétálj, nyisd ki a szemed. használd is valamire - láss. megnyugodtál. dobálj meg egy szobrot hógolyóval. ha jól esik. menj el.
ne mondd ezt. neked nem lehet elmondani semmit. benned nem lehet bízni. hallgass rám, hallgass ránk. mi jót akarunk neked. kiszakítalak görcsösen fullasztó karmai közül. menj el.
holnap kezdődik minden elölről, ma tiszta lehetsz. használd ki. egy hétig nem lesz rá lehetőséged. elengedheted magad. de készülj fel, fogy az időd, órák múlva indul a cirkusz. a valós attrakció. visszazökkensz hamar, ne félj.
csak kérlek, ne menj el. maradj itt velem. fogom a kezed és megsimogatom az arcod. bármit megteszek, csak maradj itt. velem. nem, ez az igazság. nem hazudok. ma vasárnap van. együtt ebédelünk. le is mehetünk.
- kikapcsoltad.
- ja. bocsánat.
ne menj el. maradj itt velem. maradj. velem.

2007 december 9

gyönyörű volt, ahogy tanácstalanul álldogált a kasszánál. sötét volt az utcán, csak a mozireklámok fényei világították meg. nem tudta mit akar. a pénztáros kisasszony várakozva és elborzadva nézett rá. hívni akarta a felettesét. de csak nézte, nézte az üvegfal túloldán töprengő alakot. nem tudta eldönteni, hogy most fél-e vagy csak élvezi a helyzetet.
az alak. tudta, hogy tovább merészkedett a kelleténél. hogy emberek közt van. hogy itt neki valójában semmi keresnivalója nincs. rádöbbent, hogy nem érti a világot. túl nagy. túl félelmetes. túl sok szempár mered rá. visszakozni akart a saját életébe, de nem tudott. nagyon távol volt minden eddiginél. rájött, hogy csúnya. hogy visszataszító. hogy nem szeretik az emberek.
a szőke lány a kis bódéban már sírt. nem sikított. csak halkan peregtek a könnyei. annyira sajnálta ezt a szerencsétlen teremtményt. de nem tett semmit.
az alak is visszakozott. behúzta a farkát és három lábán sántítva eloldalgott. valami kell. valami kell, hogy a földön maradjon. ez az este megváltoztatott mindent. megállt, leült. oldalra billentette a fejét és fülelt. hátha hall valami bíztatót. ami ötletet ad. ült és hallgatott. sokáig.
ebben a világban nem történik semmi bíztató? semmi reményt adó?
tovább ment, de elfáradt. idős volt már. tudta, hogy vérzik és nem bírja már sokáig. menni, menni tovább. fázott, ezért ledobta a kabátját. most már még jobban fázott. remegett. legalább érzett. észre sem vette fájdalmaitól, de nagyon sokat haladt közben. egyre több ember vette körül. igen körülvették. körülállták. mutogattak rá. miért nincs rajta kabát? ruha? miért meztelen? miért nincs rajta szájkosár? a gyerekek szemeit eltakarták gondos és előrelátó szüleik. így is nehéz velük. nem kellenek lidérces éjszakák.
a teremtmény zihált. körülnézett. már alig látott. homályos massza. sok-sok szempár. tűéles szemek. őt nézik. sikítások, üvöltések. valami közeleg. lassítva látta a mozdulatot. egy láb. egy bakancs. valaki belerúgott az oldalába. taps, dicsőítő szavak. ingatag lábai végleg felmondták a szolgálatot. a hátán feküdt. egyre hevesebben zihált. egyre nehezebben kapott levegőt. tudta, hogy eltört a gerince. tudta, hogy senkit nem érdekel. nem is számított.
elfordította a fejét. egy kislány őt nézte. a szülei kiabáltak vele. a kislány mosolygott. rá. rámosolygott. közelebb ment a fekvő testhez. megfogta egyik kezét. a teremtmény boldog volt. és meghatott.
és egy perccel később halott.
ilyenek az emberek.
és ilyenek a teremtmények.

test

egyikük nyakán már csak a sötét csorog.

hova

csináljál nyarat
magadnak
keverj össze mindenkit
magadnak
legyen rossz kedved, ha akarod
magadnak
és jó kedved lesz
csak magadnak
csináld jól a barátaiddal
magadnak
számíts magadra - magadnak.

boris vian - tajtékos napok
capote - álom luxuskivitelben, fűhárfa, gyerekek születésnapi díszben
mario vargas llosa - kölykök

nekem.