vértest

tükrök néznek egymásba, a közösből lehet így
az egyik persze kicsit piszkosabb, az vagyok én, persze
a másik talán repedt kicsit, az te lehetsz;
törött kárpitok fölött lógnak a gyerekkori rajzaim,
a te nevedet mondtam ki először,
csak a füst csípi a szemem, a narancslé meg már a szőnyegben.