énidőm

timeless;
love is a cure.
a promise, still so pure.
rise like the tide,
no need to hide.
fearless,
just like before;

oh, here we go
they're all waiting for a cure.

breathe in and let go
i've seen how you crawl
flicker and hover
still changing colors
but nothing can break this calm.

barát

melyikünk üvölt nagyobbat? mikor szorítasz meg annyira, hogy fájjon?
én gyorsabban futok, érj utol, ha tudsz
gyere ide, örökké élünk, akkor is ha idegenek leszünk és kimódoltan fogunk sétálni
de néha rádfújom majd a füstöt, ha eszembe jut

<3

'van egy történet, amit el szokott mesélni néha, hogy mikor a paddingtoni állomásról oxfordba megy vonattal, találkozott egy fényképésszel, aki majdnem teljesen vak volt. sötét napszemüveget viselt, és azt mondta, hogy tíz éve tette tönkre a retináját, amikor az antarktiszra utazott. az öltönye tökéletesen ki volt vasalva, a fényképezőgépét az ölében tartotta. azt mondta, már másképp látja a világot, de ez nem feltétlenül baj. megkérdezte, hogy lefényképezheti-e anyámat. mikor felemelte a gépet és belenézett, anyám megkérdezte, mit lát. - amit mindig - felelte. - vagyis? - homályt - felelte. - akkor miért csinálja? - kérdezte anyám. - hátha egyszer meggyógyul a szemem - felelte. hogy tudjam, mi mindent láttam.'

pálinkákkal fűtve gunyorosan nézte az autókat,
füstös estéje nyomán suhant a sötét utcákban,
de ha kedves lennél hozzá, megölelne.

addig meg csak gondolkodj, miért szomorú a szemed

hangtalan óramutatók

néha csak azt látjuk, amit látni szeretnénk, színes szemünk vetít olyan szép képet
képeket párnákkal kitömött ágyakról, képeket rólad és rólam, miért?
fogd meg, ma este puha a bőrünk, nézd meg az ujjaink is látnak, most minden lehetséges. most simogathatod a hajam, most csak karistolhatnám a hátad, most csak kanalazhatnánk együtt színes gyümölcslevest. te mit szeretnél látni?
már csak üvegen keresztül nézhetjük egymást, rakd oda a kezed én is oda teszem, gyere nevess a szemembe.

sütemény

nagy esernyő alatt csak a lába nem volt biztonságban,
de élvezte ezt a játékot a macskakövön,
eresz alatt szívta el gondosan sodort, erős cigarettáját, otthon ráérősen fűzte ki cipőjét.
elolvasta a napi hírlapot, megitta a kávéját, és csak élvezte, hogy lágyan kopog az eső, vasárnap van és a várban lakik.

tinta

papír reggeleken zörögve kel ki az ágyból, már ősz van
papírutcákat járva türkizkékre színezett papírbuszokra száll fel, nem érti miért néznek rá csúnyán mikor issza a papírkávéját. de azért elszívna egy papírcigarettát mellé.
kicsit fázik a papírkabátjában, mert álmos még, a papírvonat lassan repíti messzire.
otthon hagyta a papírcelluxot megint, mi lesz ha elszakad, megint?
sárgára festett papírlevegőből szeret nagyokat szívni, papírtüdeje mindig hálás a reggeli desszertért, nem hiába visel sokat, igazán jóban vannak már.
papírhaját cirógatja a mindig udvarias papírszél, sosem rontaná el a frizuráját. szeret a nap valódi kezdete előtt kijárni erre a papírmezőre, kicsit feküdni még a játékok előtt, amik aznap várnak rá. a papírmező is szereti őt, amikor ő hempereg rajta. a celofánvíz csak úgy fröcsög rá, játsszunk megint, jaj elázom, papírnap száríts meg gyorsan, papírdalokat énekel.
és aznap hajnalban nem is volt egyedül, majd kiugrott szapora kis papírszíve, miközben papírskorpiók harcoltak. ez már kellemes papírboldogság.