én nem vagyok két ember
sokszor egynek is kevés vagyok,
nem tudok több lenni.

illatos hajjal sem
és megfagy tőled a lábam

a legjobb nagypapa

koszos, sírós égbolt alatt
milyen lehet a nap? nincs.

a mocskos, csalódott égbolt felett
milyenek lehetnek az angyalok? nincsenek.

annyi ideig tanítottál erre, persze csak napsárga, meleg szobákban, ahol kicsit sem hittem neked. meleg mosolyok, meleg kakaók és palacsinták. mindig omlott a vakolat, de nem számított, sosem.
lapok zörgése és madarak tárgyalása zavarta csak az egységemet, te hagytál engem.
mosolyogtál, amikor mindent összefestettem, leszidtál, amikor hazudtam.
nem féltél megszeretni, akkor még én sem féltem, órákig ültem az öledbe és diktáltam a meséimet. szakértések és darázsfészek, omló fészerben langyos teák. mit hozott ma a duna?

csak neked kellett volna hinnem.

kormos

kedves családok ablakai alatt
száll a szemünkbe a füst, szeretem.
kedves ablakok fényei alatt
csúszik ami buborékos, finom, szeretem.
kedves megállók sötétjében
évek óta fogjuk egymás kezét, szeretem.
kedves kis pillantások keresztezése
fogad még drágább kicsi mosolyokat, mások nem látják, évek óta, szeretem.
kedves dolgok darabjai mellett
bármikor nevetünk, mennyit nem nevettünk, szeretem.

de ha a te szemedbe száll a füst, nem szeretem, inkább lenyelném.
de ha neked nem csúszna, legyen nekünk, lehet nekem.
de ha nem tetszenek a titkaim, megtartom a tieidet.
de ha nem nézel rám, én mosolygok rád.
de ha nem együtt nevetünk, úgyis együtt fogunk.

és nem csak bármit, akármikor.