mindig magaddal vigyél
el,
mehetsz

frissen vasalt a lelkem

már nem a földszinten hallgatunk mosolyogva, nem
már az emeleten vagyunk, nem vagyok biztos, melyik szinten, már
lift is repített, szűkös; meg volt hogy másztam fel a lépcsőn; sokáig tartott, elfáradtam
itt már lehet szeretni félelmetesen is. itt félelmetes szeretni már
egyre kisebb a lenn, magasan vagyok, eddig nem volt tériszonyom, nekem eddig nem, lesz?
most leugrani már késő, felfele lehet csak menni.
le ne essek,
megfogod a kezem, le ne essek, le ne ess, menjek felfele. ha nem, én nem kérem. te kérheted. le ne essünk.
miért nem kérem? - mi vagyunk a magasban. gyönyörű egyébként, tiszta és fehér. gyönyörűek. de minden ijesztő, ami tiszta, szép, fehér és nagy. nem is látom a tetejét.

szamár ügy

határtalanul különböző az ismeretlen

nem le, hanem fel

fel, fel, kavar, elzavar

az öreg bohóc is csak akkor mosolyog, ha zavarban van

lehetetlen izmok fájnak es fáznak

lehetetlen a közeltávol miközben mar életlen, de most kell ott lennem,

lehetetlen,

most kell megtennem.

láthatlan szörnyekkel kell láttatni,
láthatatlan szörnyeket kell simogatni;

csak a láthatatlan szörnyekkel szabad most reggelizni

de ha minden éles és kérges, hideg kövön állva kell a sarokba nézni

most csak fogni akarom a tenger fenekét, közben látni a felhők legtetejét.